A tízparancsolat visszavisz Mózeshez

13. A tízparancsolat visszavisz Mózeshez

„… míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik...” (Máté 5:18)

Ez az idézet az „Érvényes-e a Tízparancsolat?” című traktátusban olvasható, melyet az ADVENTI KIADÓ /1171 Bp, XVII., Borsfa u. 55./ ad ki és terjeszt.

A figyelmes szemlélő rögtön észreveszi, hogy a teljes krisztusi kijelentés hangsúlyos részét lehagyták, amit a mondat második része tartalmaz. Ez tipikus példája annak, amikor valamit a bibliai szövegösszefüggésből kiragadnak, hogy alátámasszanak vele valamilyen saját elképzelést.

Azonban Krisztus itt egyáltalán nem azt mondta, hogy a törvényből soha, még egy pontocska sem fog elmúlni”, hanem: „Mert bizony mondom nektek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.” (Máté 5:18)

Vagyis a teljes beteljesedésig a törvényből még egy pontocska sem fog elmúlni. A mondanivalót a Lukács 16:17 jól érzékelteti: „Könnyebb pedig a mennynek és a földnek elmúlni, hogynem a törvényből egy pontocskának elesni.”

Jézus maga mondta, hogy szükséges mindazoknak beteljesedni, amik a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban felőle megírattak. /Luk 24:44/

A valóságban tehát arról van szó, hogy Jézus nem azért jött, hogy eltörölje a „Krisztusra vezérlő mester-”t, (Gal 3:24), tehát a Mózes EGÉSZ törvényét, hanem hogy ennek a mózesi törvénynek az erkölcsi és prófétai vonatkozásait hiánytalanul betöltse, s a jövendő jóknak árnyékát a dolgok képére váltsa. Ezt pedig az élete feláldozása által valósította meg.

A törvény tehát csak addig nem múlt /nem múlhatott/ el, amíg a beteljesedésre váró dolgok várattak magukra, s miután a Jézusról megírt dolgok /akár egy pontocska is/ beteljesedtek, Krisztus halála Mózes EGÉSZ törvény-rendszerének a végét jelentette.

Ahogyan Pál a Róma 7:6-ban kifejtette: „Most pedig megszabadultunk a törvénytől /a törvény reánk nézve elvesztette hatályát – Csia/ minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában.”

Krisztus halálával a törvényhez való viszonyunk megváltozott, a törvény /paidagogosz = nevelő/ alatt való őriztetésünk megszűnt /Gal 3:25/ a keresztény szolgálat nem a betű felé fordul – amely megöl /elátkoz – Gal 3:13/, hanem a lélek /szellem/ felé, amely megelevenít. /2Kor 3:6/

[Ez ahhoz hasonló, mint amikor valaki betölti a 18. életévét, nagykorúvá válik, és többé nem kötik a kiskorúsággal járó korlátok. Ugyanígy, amikor valaki jelképesen a Krisztus halálába merítkezik, és az ő követésében új életet kezd, ebben a szent szellemben telített új életben járva felszabadul a törvény előírásai, korlátai és elítélő jellege alól.]

Az adventisták »megmásíthatatlan törvény«-ről beszélnek, olyanról, amelynek erkölcsi része elmúlhatatlan. Ez lenne a tízparancsolat, a betű törvénye. Mily ellentétes vélemény ez azzal, hogy a tízparancsolat „a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata dicsőséges volt” (2Kor 3:7, prot, f.) volt - múlt idő!

Hivatkoznak arra, hogy „a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.” (Róma 7:12; vö. Zsolt 19:7; Ézsa 42:21) Meg hogy: „A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-e a hit által? Távol legyen! Sőt inkább a törvényt megerősítjük.” (Róma 3:31)

Azonban a törvény jósága nem azon az alapon van kihangsúlyozva, hogy abból fakadóan örök érvényű /kell hogy legyen/, hanem mert elítélő jellege ellenére Istentől származóan tökéletes, ami rögtön magában is hordozza, hogy átok-halálra ítéli az azt betartani képtelen, romlott természetű embert. A történelem bármelyik korszakában élő emberről is legyen szó!

Ha Pál apostolt elítélte /hiszen beleélte magát a mózesi törvény alá került ember törvény által elítélt állapotába, amely őt is sújtotta – lásd Róma 7:9-25/ akkor azt a nemzedéket és az utána következőket ugyan úgy elítélte/elítéli /mint kiadatásától kezdve /keletkezett törvény, Gal 3:17/, a korábbiakat is, amiből csak a megváltás ad kiutat, semmi más. És ha Pál ezen az úton szabadult meg tőle /hogy hitt a Krisztus váltságáldozatában/, akkor ne akarjon senki keresztényi hűséget a törvényhez igazodó lojalitáson lemérni, hogy azt milyen szinten tartja meg /tízparancsolat/, mert az nem Pál apostol tanítása, hanem a törvény átka alá visszarángató démoni tanítás!

HA PÁL APOSTOL KERESZTÉNY HŰSÉGE NEM A TÍZPARANCSOLATHOZ IGAZODÓ ENGEDELMESSÉGEN LETT LEMÉRVE, AKKOR SENKI HITÉT NEM LEHET A TÍZPARANCSOLATHOZ IGAZODÓ HŰSÉGEN LEMÉRNI!!!

„Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből? Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által...” (Róma 7:24-25) Tehát nem a törvény betöltése, hanem a Krisztusban való hit!

Ennélfogva a törvény /tízparancsolat/ betartása senkit nem szabadít meg, ezért a tízparancsolat szombatjának a betartása nem is azonosíthat senkit Isten népének lojális tagjaként! A 24 órás szombat tartásnak semmi köze a Krisztus által megváltott állapot elnyeréséhez, sőt, az ahhoz való ragaszkodás pontosan a megváltatlan állapot törvény alatti és előtti állapotát demonstrálja/fejezi ki. Ünnepli a szombatot ugyan /tízparancsolat/, de a romlott természete a NE KÍVÁND parancsolaton /tízparancsolat/ fönnakad, ami rögtön el is átkozza!

Ami pedig a törvény megerősítését illeti, pontosan arra való igazolásul hozza fel Pál, hogy a törvény szerint nincs igaz ember egy se: „Amint meg van írva /Zsolt 14:1, Péld 20:9; Pré 7:20; vö Jak 4:5/, hogy nincsen csak egy igaz is.” (Róma 3:10) Vagyis a hit általi megigazulás nem teszi hiábavalóvá a törvény szerepét, amit betöltött, hiszen védelmezte a zsidókat a környező népek bálványimádásaitól és erkölcstelen életmódjától, igazgatta a nemzet mindennapi életét, reménységet adott a Megváltó eljövetele tekintetében, az istenfélő népet hozzá vezette, és elítélő jellegénél fogva rámutatott a tökéletlen és romlott természetű ember bűnös állapotára, amiből senki számára nincsen /nem lehet/ kiút, csak ha hisz Krisztus váltságáldozatában.

Ez a hit nem jelenti azt, hogy ennek a megváltásnak a fényében hiábavaló lett volna a Mózes egységes EGÉSZ törvénye, hanem pontosan a megváltásba vetett hit által hangsúlyozza ki a törvénynek a szerepét, mégpedig a hitre vezető szerepét, amit megerősít. Mint amikor azt mondjuk, hogy megerősítjük egy kutya pórázának indokoltságát/szerepét, amellyel megtanítjuk neki a gazdájához való hűséges igazodást. És miután megtanult hűségesen engedelmeskedni, a pórázra már nincsen szükség. A törvénnyel ugyanez a helyzet!

Az Isten jellemének a tükörképe volt ugyan a törvény az akkor élő nemzedékek számára, de most a Krisztus az Isten jellemének a tükörképe, aki által tanuljuk az Istennek való engedelmességet. Csak nem a szerepét betöltött mózesi törvény eszközei szerint, hanem a megváltásból fakadó haszonélvezet szellemi áldásai szerint. És ne hogy már bárki is a törvény pórázát akarja ismét a nyakunka akasztani, hogy az Istenhez igazodó hűségünket azon mérje le, amint az adventisták is teszik!

A tízparancsolat a törvény betűje, amely megöl, ellenben a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadít a bűn és a halál törvényétől. /2Kor 3:6; Róm 8:2/ Pált is és mindenkit, aki őt követi a Krisztusban való hűségben.

„Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izrael fiai nem is nézhettek Mózes orcájára arcának elmúló dicsősége miatt: Hogyne volna még inkább dicsőséges a léleknek szolgálata? Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata? Sőt a dicsőített nem is dicsőséges ebben a részben az őt meghaladó dicsőség miatt. Mert ha dicsőséges az elmúlandó, sokkal inkább dicsőséges, ami megmarad.” (2Kor 3:7-11)

Ami elmúlandó, az a Mózes törvénye szerint igazgatott szolgálat, ami megmarad, az a Krisztus szelleme szerint történő szolgálat. A tízparancsolat egy letűnt korszak dicsőségét hívatott tükrözni, de egy nagyobb dicsőség képviselete felváltotta azt. „Mert ez nagyobb dicsőségre méltattatott, mint Mózes,” (Zsid 3:3).

Amit kőbe véstek, az a tízparancsolat, amire azt mondja, hogy halált hozott: NE KÍVÁND!

Ennélfogva a kívánságot gerjesztő törvényt, amely parancsolatnak eljövetelével felelevenedett a bűn /vö. Róma 7:9/, hogyan lehetne megtenni az Istenhez való hűség mércéjének? Csak az tesz ilyet, akinek a szava halált hordoz, és el akarja buktatni az embert, mint Ádámot és Évát is elbuktatta!

Vajon hova viszi vissza E.G. White az adventistákat a »korunknak szóló különleges igazságokkal«? /Korszakok nyomában, 538. old./ Ahová az I. századi farizeusok felekezetéből lett hívők vitték volna vissza a gyanútlanokat. A Mózesi törvényhez. Még a hangnem is kísértetiesen azonos:

„Meg kell nekik hagyni, hogy Mózes törvényét megtartsák.” (Apcs 15:5, F. Raffay Séndor ford.)

„Világosan és érthetően magyarázzák meg, hogy a tízparancsolat minden előírásának engedelmeskedni kell.” /E.G. White Próféták és Királyok, 1981, 419. old/

Aki tudja, hogy ki állt a judaista fellépés szellemi hátterében, annak fel kell tudnia ismernie, hogy mi, ill. ki áll a Hetednapi Adventizmus szellemi hátterében. Mivelhogy ugyanazon tőről fakadnak! /Gal 5:8,12/ Feltéve, ha nincs »megigézve«, mint a galatabeliek, akik a hamis propaganda hatására elegyíteni kezdték a hitet /kegyelmet/ a törvénnyel. /Vö. Gal 3:1-5; 2:21; 5:4; 1:6/

Pál kérdezi: „Óh balgatag galáciabeliek, kicsoda igézett meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak,” (Gal 3:1) Ugyanez vonatkozik a testi zsidókra is:

„De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el; Sőt mind máig, amikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívükre. Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel.” (2Kor 3:14-16)

Sajnos ez a tompa szellemi beállítottság adventistákra is ugyanúgy jellemző!

Abban valóban igaza van E.G White-nak, hogy amit képvisel /a mózesi törvény és a Krisztusban való hit keveréke/ az tényleg ”különleges igazság.”