Kié az utolsó prófétai beszéd?

7. Kié az utolsó prófétai beszéd?

Jelenések 22:20 írja: „Be ne pecsételd e könyv prófétálásának beszédeit, mert az idő közel van.” Tehát a képzeletbeli történelmi íj egyik pólusa János ihletett prófétai beszéde, a másik pólus az az idő, ami Krisztus második eljövetelének ideje. /Vö. Jel 22:20/ Ezt a két időpólust tartja feszesen a közel kétezer éves kegyelmi időszak jelene /az Isten nyugalmába való bemenetel lehetősége – lásd: „Mert mi, hívők, bemegyünk a nyugodalomba” (Zsid 4:3)/ -, azaz az üdvösség napja. /vö. 2Kor 6:1-2/

Ezt a két pólust, a két pólus egymáshoz való viszonyát törné meg E.G.White újabb prófétai beszéde, ha valóban Istentől jönne. Ez esetben így olvashatnánk: 'Be ne pecsételd a prófétai beszédet, mert az idő közel van.' Mihez? 'Bizony hamar eljön a p r ó f é t a i b e s z é d.' Nyilván ami E.G.W. által fog jönni. Csakhogy a szöveg nem ezt mondja. A várakozás tárgya nem egy esetleges újabb prófétai beszéd, /jelen esetben E.G.W-é/ eljövetele, hanem a Krisztusé!

„A Jelenések könyve, amelyet Jánosnak vagy János apokalipszének is neveznek,

az Újszövetség utolsó kanonikus könyve a keresztény Bibliában.”

/New World Encyclopedia/

[Míg az evangéliumban Jánosnak emberi, földi testben lévő kommunikációs kapcsolata volt Jézussal, hiszen az apostolok közvetlen közelről hallották a szavát, amint mondja: „Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá? Te kövess engem!” (Ján 21:22), a Jelenések könyvében ez már szellemi látomás-sorozatként jelenik meg: „Jézus Krisztus kijelentése, amelyet adott neki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, amiknek meg kell lenniük hamar: Ő pedig elküldvén [azt] az ő angyala által, megjelenté az ő szolgájának Jánosnak” (Jel 1:1).

Tehát ez utóbbi írásban történik a beteljesedés, ami az egymás után következő bibliai könyvek sorrendjét is meghatározza. I.sz. 70 elé semmiképpen nem tehető a Jelenések könyvének keletkezése, hiszen Jeruzsálem pusztulásával minden addigi, a zsidó rendszerre vonatkozó végidős prófécia beteljesedett, ami pedig ezután jön: a férfias korba jutott gyülekezetek kiértékelése, az egész világra vonatkozó Armageddon csatájának kihirdetése, a babiloni, vallási szajha ítélete, a megmentés minden aspektusára kiterjedő evangélium nemzeteknek szóló, angyali segédlettel történő terjesztése, a szellemi templom /az igaz imádatot gyakorlók/ mérlegre helyezése, és a teljes beteljesülés látomása mutatja, hogy minden együtt van János jelenéseiben, ami az üdvösség útján való járáshoz, és a teljes isteni akarat kibontakozásának megvalósulásához szükséges.]

Tömören kifejezve: János apostolé az utolsó prófétai beszéd, amely azt Krisztus 2. eljövetelének idejével összeköti. János egészen addig maradt életben, amíg megadatott neki látomásokban /jelekben/ a Krisztus dicsőséges eljövetele, az ítélet és a győzelem Millenniumának teljes és gyönyörűséges kibontakozása. /Vö. Ján 21:22-23; Jel 1:1; 22:10/ És mivel ez a prófétai szó és megmaradás Jánosnak adatott – mint az apostolok közötti egyedüli kiváltság -, ez senkivel meg nem osztható, még E.G.W. sem pályázhat erre. Egyáltalán senki sem!

Éppen ezért indokolt E.G.W. prófétakénti fellépését a Máté 24:24 prófétái közé sorolnunk. Nem pedig azt hangoztatni, hogy a Krisztusnak való buzgó odaszánása igazolja őt, mint igaz prófétát.

Azok a nagy jelek és csodák, amiket ezek az »önjelölt próféták« tesznek, E.G.W. esetében az által a hatalmas mennyiségű irodalom-áradat által valósult meg, amelyet élete folyamán írt 43 könyvben és 40000 cikkben. Természetfeletti beavatottságát mindezek bizonyítják.

A már idézett Bevezetőben ki is hangsúlyozta a jelek fontosságát, hiszen ezt írta: „Hogy ez a lélek milyen milyen értelemben és mimódon lesz velük, megmutatja Márk 16:20: „Megerősítvén az igét jelek által.”

A baj azonban az ezzel a szövegrésszel, hogy „sok kódexből hiányzik ez a rész, így a két legrégibb és legtekintélyesebb, a Vatikáni és a Sínai kódexből.” /Lásd a katolikus bibliafordítás lábjegyzetét, 1985./ Hogy különösen e r r e a szövegrészre hivatkoznak azok, akik manapság isteni látomásaikra támaszkodnak – ez nem véletlen! Sőt!

Szerintük a csodák és gyógyulások - mint jelek – meglágyítják az embereket és felkeltik a figyelmüket. Ez azonban egyáltalán nem minden körülmények között érvényes FUNDAMENTÁLIS IGAZSÁG.

Ján 12:37 közli: „És noha ő ennyi jelt tett vala előttük, mégsem hivének ő benne”. Miért nem? Mert kemény volt a szívük és hamis az indítékaik, azt pedig nem lágyítják meg a csodaszámba menő jelek sem! Aki nem akar hinni, azt a jelek sem győzik meg, sőt általuk még inkább nyilvánvalóvá lesz a szív hitetlensége, a konok ostobaság gőgje. /Lásd pl. az egyiptomi fáraó esetét./

A Jézus elutasító zsidók példája mutatja, hogy a jelek nem feltétlenül bizonyítják Isten létét és munkálkodását. Éppen ezért Isten a mai kor embere számára a Fiában, az írott Igében, a teremtett alkotásokban és a lelkiismeretben jelentette ki magát.

Számunkra az „idők jelei” (Máté 16:3, 24:3) adattak, amire oda kell figyelnünk! Különös hangsúlyt kap ez azáltal is, hogy Jézus szembeállítja a jelek és csodák cselekvőit /tehát a »különleges lelki ajándékok« mai hordozóit/ az Atya akaratának cselekvőivel. /Vö. Máté 7:21-22/ Ezért hát nekünk kifejezetten az Isten kinyilatkoztatott akaratára kell összpontosítanunk, amit a Szent Bibliában találhatunk leírva. /2Tim 3:15/